Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem lehet a diplomácia eszközeivel meggyőzni az ukrajnai háború befejezésének szükségességéről - jelentette ki egybehangzóan Radoslaw Sikorski lengyel és Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán a nyugat-lengyelországi Slubicében.
Szerző(k): Németh TamásFrissítette a keddi Medián-felmérés adatsorát a HVG. A Fidesznél lejön egy százalékpont, Magyar Péter pártjánál pedig hozzáadódik.
Szerző(k): Németh TamásAz idei évre 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány, míg a jövőre 4,1 százalékkal - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Déli krónika című műsorában szerdán.
Szerző(k): Németh TamásKönnyen elképzelhető, hogy a Szerbiának most átadott, az Újvidék-Szabadka vonalra szánt, 200 kilométer per órás sebességre is képes kínai villamos motorvonatokat homologizálhatják a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszára. A Kína és Szerbia között megköttetett üzlet azért is jelentős, mert ez az első alkalom, hogy Kínában gyártott EMU-t (electric multiple unit) Európába exportálnak.
Szerző(k): Németh TamásNagy potenciál van Hévízben, nemcsak az ország GDP-jének tizedét adó turizmus miatt, hanem mert a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán Hévízen.
Szerző(k): Németh TamásTélálló, előnevelt pálmafákat ültettek ki a szegedi Glattfelder Gyula téren. Ezek a növények alapvetően a meleget kedvelik, 10 celsius fok fölött érzik jól magukat. Magyarországon már februrárban megdőlt több melegrekord, az ország évi középhőmérséklete nagyjából 2,5 °C-kal magasabb, mint ami az Egyenlítőtől való távolságból következne.
Szerző(k): Németh TamásAz Ajet heti háromszor indul Magyarországról Isztambul ázsiai oldalára, a Sabiha Gökçen Nemzetközi Repülőtérre, írja közleményében az AVIAREPS Magyarország Kft., a légitársaság hazai képviselője. Törökország továbbra is az első számú kedvenc a magyaroknál az egyik utazásszervező felmérése szerint.
Szerző(k): Németh TamásAz Energiaügyi Minisztérium közlése szerint az uniós ütemterv május elsejére 37 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére. A legfrissebb adat 68 százalékos, ezzel nemcsak a mostanra elvárt szintet múlja jócskán felül, hanem a július elejére megköveteltet is meghaladja.
Szerző(k): Németh TamásFacebook-posztban foglalja össze véleményét Magyar Péter arról, hogy mi zajlott le Magyarországon azóta, hogy az ország az EU történetének legnagyobb bővítésénél belépett az unióba.
Szerző(k): Németh Tamás